Bonyhád – képviselő a rovásért

Ritzel Rita a Jobbik színeiben jutott be a Bonyhád képviselőtestületébe. Az emberek magyarságtudatát erősítené, többek között rovásoktatással.

Egyre több a rovástábla

Nemzeti írásunk újjászületését éli. Az ébredés jelei az utak mentén megjelenő rovás helynévtáblák, üdvözlőtáblák is. A civil közösségek után már önkormányzatok, településvezetők is szorgalmazzák ősi írásműveltségünk korszerű használatának ilyen módozatait. Beszámolónk Bonyhád városából érkezett és remélhetőleg példaként szolgál a környező településeknek is.

(Rovás Info)

Képviselőként a rovásért

Akárcsak Takács Lászlóné, nem tudta megnyerni egyéni választókörzetét, viszont kompenzációs listáról bekerült.

– Nagy siker és ugyanekkora felelősség, ami egyedüli jobbikos képviselőként rám vár ebben a ciklusban. Mindenekelőtt köszönöm az embereknek a bizalmat, igyekszem munkámmal meghálálni. Örömömre szolgált, hogy minden körzetben állítottunk jelöltet, bár tudtuk, hogy szinte esélyünk sincs azokat megnyerni. A kompenzációs listán viszont két jobbikost vártunk. Úgy vélem, ennek az eredménynek is örülni kell, mert képviselni tudjuk az itt élőket.

Roppant fontos feladat – nem csak Bonyhádon – a magyarságtudat megerősítése. Ennek érdekében több rendezvényt szervezünk majd a városban: rovásírás-szakkört, íjászatot, de alkalmuk lesz nyílt napokon megismerkedni az embereknek a párt programjával is.

(Tolnai Népújság – Vizin Balázs)

Kapcsolódó cikkek:

Share