A Galamus.hu-nak hála, már el is olvashatjuk Sándor Klára klubrádiós eszmefuttatását, miért is ódzkodnak liberálisok a rovástábláktól.
Liberális párbeszéd
Galamus.hu cikke: A szélsőjobbé-e a rovásírás? Sándor Klára, nyelvész, volt szabaddemokrata országgyűlési képviselő csevegett drágabolgárúrral.
Bolgár György: – Egy alapítvány Rákóczifalván elhelyezett egy szabványos rovásírásos helységnévtáblát. Ez már sorrendben a második, az elsőt Celldömölkön rakták ki. És az a tervük, hogy mozgalmat indítanak az egész Kárpát-medencében, minden magyar településen el szeretnének helyezni egy ilyen rovásírásos helységnévtáblát. Mi ez az elmúlt években elkezdődött rovásírás-forradalom?
Sándor Klára: – Azért nem minden forradalom, ami ebben az országban zajlik. Azért ezt ne terjesszük, ne járassuk le ezt a szót, ha lehet így mondanom.
– Bocsánat, nem én kezdtem.
– Én sem mondtam, hogy Ön kezdte. Én azt gondolom, hogy a hír itt sokkal nagyobb, mint maga az esemény. Ez előfordul a magyar médiában, meg talán a világ médiájában is. Nekem nem okoz nehézséget értelemszerűen a székely írás olvasása, tehát engem nem zavar, ha vannak ilyen táblák. Az, hogy ez milyen szimptóma és milyen társadalmi tünet, az egy másik kérdés. Az zavar, csak a legkevésbé szeretném, ha ezt a szegény székely írásra fognánk.
– Isten ments. Nem.
– Tudom, hogy itt nem erről van szó. Csak?
-? Az a társadalmi igény, az a társadalmi közhangulat, az a megerősödő, általános – bár nem általános, azért talán ez túlzás – szóval egyre általánosabbá váló érzés, hogy nekünk a múltunkat mindenképpen egészen át kell értékelnünk és a régi, titokban tartott vagy elfeledett vagy eltemetett értékeinket kell újra megmutatnunk, például ezt a székely rovásírást, amihez fogható nem volt a világon.
– Igen. Hát ehhez fogható persze volt a világon, természetesen, mert ez a türk íráscsaládnak az egyik megjelenési formája, és rengetegféle írásrendszer van a világon. Mindenki nagyon büszke lehet a sajátjára, mi is lehetünk büszkék erre. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy ezt a magyarságnak melyik része használta, az biztos, hogy honfoglaló sírokból is került elő írás, méghozzá rovásírás, de az nem azonos azzal, amit most székely írásnak hívnak. Most ezekbe a szakmai kérdésekbe nem szeretnék belemenni, térjünk inkább talán vissza arra, hogy mit mutat ez. Én azt gondolom, ha idejön valaki, akkor nem biztos, hogy elájul attól, hogy nekünk ilyenünk van, de lehet, hogy megkérdezi, és akkor el lehet mesélni a magyar történelemnek egy nagyon dicső korszakát, ami nekünk, vagy a honfoglalás előtti magyaroknak, az volt. Akiket leigáztak, azoknak nem feltétlenül volt az, és az ő utódaik is itt élnek köztünk. Hiszen aztán keveredtünk itt a Kárpát-medencében. De még ez is mindegy.
Van egy Philip Zimbardo nevű nagyon híres pszichológus, a Stanford egyetem pszichológusa, és neki van egy olyan modellje, amit elsősorban emberekre, de embercsoportokra is lehet alkalmazni. Hogy vannak jelen, jövő- és múltorientált emberek, és mindegyik csoporton belül vannak pozitív és negatív orientációjú emberek. Eddig mi nagyon negatív múltorientáltak voltunk, mindig felsoroltuk, hogy hány forradalmunk volt. Most végre van egy forradalmunk, ami még nem fulladt vérbe, reméljük, hogy vérbe nem is fog, de megint van egy forradalmunk, ami most dicső, bár nem sokan vették észre, hogy megtörtént. De a forradalmaink mindig elbuktak, minket mindig levertek. Ha most éppen a pozitív múlt felé fordulunk, az nem lenne baj, ha ténylegesen azt a múltat tanítanák az iskolában, ami a magyarság honfoglalás előtti, vagy inkább azt mondanám, hogy István államalapítása előtti múltja volt. Egyébként döbbenetesen keveset tanulnak erről a gyerekek.
– Mit lehetne például erről a székely rovásírásos korszakról tanulni?
– Hát olyan, hogy székely rovásírásos korszak, az egy hosszú?
-? Nem, természetesen ez hosszú évszázadokra terjed ki.
– Igen. Mindegyik része rendkívül érdekes, hihetetlenül érdekes. Meg lehetne tanulni ennek kapcsán például? a galamus.hu internetes portálon van egy ilyen sorozatom?
-? Ha Ön nem hozta volna szóba, én mindenképpen megtettem volna, mert nagyon érdekesen elemzi és mutatja be?
– Köszönöm szépen.
– ?valóban mindenkinek ajánlom, aki hallja, mert nagyon érdekesen mutatja be, hogyan keressük például a múltunkat, hogy próbálunk rokonokat találni, mennyire alappal és alaptalanul, hogy próbálják sokan a finnugor nyelvrokonságot összekeverni a genetikai rokonsággal. És igyekszik nagyon reális józan képet adni arról, hogy mi volt és mi van.
– Azt szeretném bemutatni, hogy milyen végtelenül érdekes az igazi történelem. Tehát nem kell hülyeségeket kitalálni, nem kell szíriuszi magyarokat kitalálni, nem kell negyvenezer éves írásokat kitalálni, mert ha maradunk annál, amit a történelemtudomány eszközeivel és a nyelvtudomány, régészettudomány eszközeivel meg tudunk fogni, és valóban igazolni tudunk, az végtelenül érdekes. Annál szerintem nem kell több.
– Nemhogy nem kell szégyellni, hanem akár, ha valakinek éppen ez áll a kedvében, akkor büszke is lehet rá, mert nagyon sok szép dolog volt benne.
– Csak azt kell ismerni, ami ténylegesen igazolható, és nem kell mást kitalálni helyette. Visszatérve a rovásírásra. Ennek a sorozatnak a kapcsán néztem meg egy mostani ötödikes történelemtankönyvet, ahol tizenhat lecke foglalkozik az ókori római történelemmel, ami nagyon derék, nagyon fontos Európa történelmében. De a Szent István előtti magyar történelemmel csak négy lecke foglalkozik. Ez nemcsak azért baj, mert a gyerekeinknek nem tanítjuk meg ezt az egyébként végtelenül érdekes korszakot, ami nagyon nagy hatással volt később a teljes magyar művelődéstörténetre, tehát egy csomó mindent nem fognak megérteni Arany Jánosnál, nem fogják megérteni a festményeket, nem fogják megérteni a Millennium körüli őrületet, nem fogják a mai történelmünket megérteni.
– A legendákat, a mondákat nem tudják mibe belehelyezni. Innen-onnan egy-egy foszlány ismerős, egy-egy név ismerős. Csak az egészet nem tudják.
– Így van. A népmesék nagyon alapvető motívumait nem fogják érteni. Miközben ez egy nagyon látványos, nagyon szép korszak, tehát nagyon jól tanítható, nagyon megmozgatná a gyerekek fantáziáját. Nem mondom, hogy a rómait tanulják kisebb óraszámban, de hogy négy óra nem elég annak a néhány ezer évnek a megtanítására, ami Szent Istvánig a magyar történelemből eltelt, ebben egészen biztos vagyok.
– Meg talán kellene valamiféle párhuzamos tanítás is, hogy amikor a magyarok itt vagy a magyarok ősei ott voltak és valamit csináltak, aközben Rómában ez és ez történt. Mindjárt érdekesebb volna és az egész világot egységében lehetne látni.
– Igen, az egy másik módszertani probléma természetesen. De a lényeg az, hogy ha sokkal többet tudnánk erről és tényleg nem felnőttként szembesülnének nagyon sokan azzal, hogy hú, ezek a hunok mit csináltak, és erről mi alig tanultunk valamit, akkor nem lehetne ennyi embert meghülyíteni ostobaságokkal. Mert akkor tudnák, hogy az nem úgy volt. Most mindenfélét mondanak itt nekem, de én tudom, hogy nem úgy van, mert a történelemtanárom elmondta, meg olvastam róla utána, és megnéztem még, ami érdekelt ezen kívül is. Ez az egyik. Ez a honfoglalás előtti része. A székely írásnak a honfoglalás utáni része a 15. századig elég homályos, nem nagyon sikerült eddig földeríteni.
De a 15. században nagyon érdekes például, hogy Mátyás király valószínűleg látta? nem mondom, hogy ismerte, de láthatta ezt az írást. Van egy olyan emlékünk, ami nagy valószínűséggel az ő udvarában készült, ez most az Országos Széchenyi Könyvtárban van, Nikolsburgi ábécének hívják. Azonkívül tudjuk, hogy Mátyás második Attilának neveztette magát Bonfinivel, a történetírójával, mert ő is tudta már azt, hogy neki az Attila-örökség egyfajta erőt ad. Nem nagyon kellett neki itt Európában, de ő mégis szerette ezt a képet mutatni magáról. Szerintem ezt sem nagyon széles körben tanítják. És ha tovább megyünk, akkor megtudjuk, hogy a 17. században a külföldön tanuló magyar diákok egymás emlékkönyvébe nemcsak görögül, latinul, németül, olaszul írtak be, hanem rovásírással is magyar vagy latin szövegeket, mert dicsekedtek azzal, hogy ők ismerik ezt az írást.
– Magyarán ezt nem kell se szégyellni, se titkolni.
– Hát azt semmiképp nem.
– Hanem éppenséggel bele kellene illeszteni a magyar történelembe, a művelődéstörténetbe, nyelvtörténetbe és akkor egy sokkal gazdagabb kép kerekedik ki belőle. Nem pedig valami megváltó csodaszer, hogy ezt mindeddig titokban tartották előttünk, pedig?
– Nem tartotta senki egyébként titokban.
– Igen. Pedig mi voltunk a legelsők. Ugye?
– Az más, hogy sokan nem tudnak róla és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy elmondjuk, amivel kezdtem, hogy nagyon nem jó az, ha valaki, aki – nem a saját hibájából – életében először a székely írással szélsőjobbos kontextusban találkozik, akkor utálni fogja a szélsőjobb iránti ellenszenve miatt a székely rovásírást. Ez nem jó. Semmi köze nincs a szélsőjobbossághoz.
– Így van. Mi közük volt nekik ahhoz?
– Természetesen. A legjobb humanistáink voltak azok, akik végül is elérték, hogy ne menjen veszendőbe ez az írás. Tehát a legfelvilágosultabb 15?17. századi, nagyon kulturált elmék. Egyébként volt köztük nagyon sok olyan, akit ma a szélsőjobbosok nem tartanának magyarnak, hanem románnak meg szlováknak – Kájoni János és Bél Mátyás például nagyon sokat tettek azért, hogy megmaradjon ez az írás.
– Tehát hogy lehet a szélsőjobb kezéből és eszköztárából visszavenni azt, ami a magyar történelem, a magyar művelődés, a magyar nyelv fontos része?
– Nagyon fontos szót mondott, ezt, hogy visszavenni. Én azt remélem, hogy még nem kell visszavenni. Én azt remélem, nem tartunk még ott, mint a turullal vagy az árpádsávval, ami sokkal inkább lejáratódott már a második világháború előtt. A székely írásnak is voltak ilyen konnotációi is, de nem annyira mélyen, mint ennek a két jelképnek, amit az előbb említettem. Tehát egyszerűen ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk, ez mindannyiunké. Ez mindannyiunk öröksége, mint ahogy a teljes magyar történelem, beleértve a honfoglalás előtti történelmet is, mindannyiunk öröksége. És az a hihetetlen művelődéstörténeti gazdagság is, amelybe ezek az elemek, motívumok beágyazódnak, elég Arany Jánosra utalni. Azért ugye nem fogjuk majd azt tanítani, hogy Arany János a Csaba-trilógia miatt szélsőjobbos volt.
Azért idáig ne jussunk el, ha lehet. De ez csak akkor lehet, ha legalább az egyik oldal józan. Ha az egyik oldal józan, és azt mondja, hogy én inkább megismerem és nem zsigerből elutasítom ezt, csak azért, mert olyanok használják, akiket én nem szeretek. Hanem azt mondja, hogy utánanézek, megnézem, hogy mi ez. És még egy nagyon fontos dolog. Ha van hol utánanézni. Sajnos nem áll nagyon jól a magyar művelődéstörténet és nyelvtudomány ebből a szempontból. Kevés a korrekt ismeretterjesztő irodalom. Leginkább habókos szakirodalomhoz lehet hozzájutni.
– Ami aztán további félretájékozódáshoz és téveszmékhez vezet.
– Így van. Tehát meg kell ismerni történelmünknek ezt a részét is.
(galamus.hu)
Rovás.info vélemény:
Bolgár György műsoráról a Rovás.info közölte véleményét. Sándor Klára a rovást illető hozzászólásának részleteiről pedig akár szakmai vita is kezdődhetne, de a lényeg itt mégsem ez! Hanem az, hogy a táblaállítás hátterét – felkészületlenségből, vagy éppen szándékos ferdítés céljából – rosszul, hamisan vezették fel: szélsőjobbos “mélymagyarkodás” …
Pedig az eredeti hír közölte a szervezetet, a résztvevőket, megadta a mozgalom célkitűzéseit. Ma már néhány másodpercbe telne, hogy minderről meggyőződjenek. No, de nem ez volt a műsor célja.
Sebaj, lesz még alkalmuk rá bőven!
Kapcsolódó cikkek:
