Rovásos helynév-tábla – Rákóczifalva

Felavatásra kerültek az egységes rovásos közlekedési táblák közül a 2. sorszámot viselő táblák a kuruc település, Rákóczifalva bejáratainál.

 

Rovásos helynévtáblák – Rákóczifalva

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kuruc településen, Rákóczifalván szeptember 3-án felavatták a Rovás Alapítvány szervezésében elindult egységes rovásos helynév-táblák felállítását célul tűző mozgalom 2. számú tábláit. Rákóczifalva volt hivatalosan a második település, mely a táblák felállítása mellett döntött és a településen átmenő 442. számú főút mellett található két bejáratnál már állnak is a rovásos közlekedési táblák.

A táblaállítás és az avató ünnepség szervezője Horváth Levente, a Rovás Alapítvány megyei munkatársa volt, aki már korábban is ismertségre tett szert rovásolvasási rekordjával. Az avató ünnepségen részt vettek a helyi kuruc hagyományőrzők, a város lakosai és a helyi média képviselői is.

A megmozdulás érdekessége volt, hogy az úton áthaladó autósok közül sokan dudálással és integetéssel fejezték ki támogatásukat és csak remélni tudjuk, hogy a naponta ott közlekedők minél hamarabb meg fogják tanulni – legalább a település nevét rovással. Az ünnepség utáni kötetlen beszélgetésen több helyi vállalkozás (kocsma, pékség, stb.) képviselői jelezték, hogy a cégérük megújításakor bizonyosan rovást is alkalmazni fognak.

Reméljük a kuruc példa mihamarabb követőkre talál, s a környék lakossága számára a rovás a közeli jövőben a mindennapi élet természetes elemévé válik.

A Rovás Alapítvány gratulál Rákóczifalvának a mozgalom “ezüstérméhez”!

Rovás.info, (MTI Fotó: Bugány János)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share