Támogassa a táblaállítást!

együttműködés

Sikeres a mozgalom, egyre több a helyi összefogás a rovásos helységnév-tábla ügyében. Segítsünk azoknak is, akik nehéz körülmények között szeretnék megvalósítani a táblaállítást! 

Rovásos helységnév-táblát minden magyarlakta településre!

A Rovás Alapítvány lehetőségeihez mérten támogatni kívánja a táblaállítás mozgalmát. Ennek keretében az alapítvány a 2010. Kurultáj tiszteletére a helyszínt adó Bugac település közösségének ajándékozott 2 településtáblát, melyek a 7. sorszámot viselik.

Aalt táblák felállításában Bugac polgárai és a helyi önkormányzat működött közre, példát állítva az önkörmányzati-civil együttműködésre.

Segítségüket köszöni a Rovás Alapítvány.

Felhívás támogatásra:

Az alapítvány most felhívással fordul minden magán- és jogi személyhez, közösséghez, akik a táblaállítás gondolatát magukénak érzik és saját közösségük tábláján túl is áldozni tudnak az ügyre, hogy támogassák a hátrányosabb helyzetben lévő magyar közösségek csatlakozását a mozgalomhoz.

Az alapítvány vállalja, hogy a táblaállításra érkező címzett támogatásokat az alábbi módon használja fel:

  • Pályázatot hirdet a hátrányos helyzetű, vagy szórványmagyarság által lakott települések tábláinak részfinanszírozására.
  • Fejleszti a táblaállítás műszaki és ügyrendi rendszerét, valamint folytatja a mozgalom népszerűsítését.
  • Lehetőséget nyújt célzott programok (adott település táblái) támogatására.

 

Támogatási módok:

 

Egyéb tudnivalók: 

A Rovás Alapítvány közhasznú szervezet.

 

Kapcsolódó cikkek:

Share