Rovott helynévtábla – Sződ

Sződ XX. századi világháborúk során elesett hőseire emlékezett május 30-án. Ezen a napon avatták fel a község két rovásírásos helységnévtábláját is.

 

Újabb rovásos helynévtábla – Sződ

A vasárnap 10 órakor kezdődött szabadtéri szertartás keretében emlékeztünk meg háborúkban elesett hőseinkről. Jeržy Urbanik atya prédikációjában párhuzamot vont szülőhazája, Lengyelország, és jelenlegi otthona, Magyarország történelme között. Kiemelte, hogy a háborúskodásból mindig az egyszerű, hazájukat szerető emberek kerülnek ki vesztesként.

A szentmisét követően rövid ünnepi műsor hangzott el Erdélyi Balázs, valamint Késmárky József és fia előadásában, akik a szentmisét is zenei kísérettel látták el. Ezt követően Hertel László polgármester beszédét hallgathatták meg az egybegyűltek. Végül a polgármester úr és a képviselő-testület elhelyezte az emlékezés virágait a téren álló Hunnia-emlékműnél.

Az ünnepi események a templom mögötti téren, a II. világháborús obeliszknél folytatódtak, ahol a megjelentek fejet hajtottak a hősök emléke előtt. A képviselők és a polgármester úr itt is koszorút helyezett el, nem sokkal később pedig megkezdődött a néhány méternyire felállított rovásírásos községtábla ünnepélyes átadása. A rövid beszédek sorát Puskás Szilveszter alpolgármester kezdte, majd szót kapott Hertel László polgármester, az ünnepi eseményeket jelenlétével megtisztelő Harrach Péter országgyűlési képviselő, valamint a Forrai Sándor Rovásíró Kör képviseletében megjelent Szakács Gábor, aki két dallal is megörvendeztette a közönséget. Szakács Gábor külön örömének adott hangot, amiért Harrach Péter az országgyűlési képviselők közt elsőként vett részt ilyen eseményen.

Az ünnepi műsort Heinczinger Miklós, és a Sződi Hagyományőrző Klub előadása gazdagították. Végezetül Szakács Gábor átadta a Székely Nemzeti Tanács üzenetét és zászlaját a község elöljáróinak, és hozzátette: Székelyföld határai most már Sződig érnek.

 

Mozgókép: 

Rovásírásos táblák avatása 

 

Kapcsolódó cikkek:

Share