Nyelv, mesterséges intelligencia – interjú Márton László Ferenc székely származású matematikussal. (kronika.ro)
Matematika, számítástechnika, nyelv…
?A legnagyobb baj, hogy miközben a magyar nyelv szavai nem tudati szinten, hanem képekben közölnek információkat, mi nem tudunk képekben fogalmazni, képet ?olvasni?, mert leszoktattak, leszoktunk róla. Az indoeurópai stílust próbálták belénk sulykolni, amely szövegben gondolkozik, leírja a dolgokat. A kőkor szava még a kép volt, ebből kell kiindulni, így kezdődött a kommunikáció. De mára eléggé megszűnt a képolvasási képesség.?
? Munkássága, tudományos kutatásainak ismertetése előtt talán illő lenne a származásáról faggatnom.
? Csíki székely emberek sarja vagyok, apai nagyapám nagyszerű egyéniség volt. Kulákként meghurcolták, mire azt mondta: soha olyan jó dolga nem volt, mint fogva tartásakor, hiszen hónapokon keresztül minden este tábornokokkal, püspökökkel vacsorázott. Nagyanyám halálakor, 88 évesen megmondta nekem: Laci fiam, én meghalok, mert nincs értelme az életemnek. Másnap el is hunyt. Soha nem volt beteg, soha nem volt orvosnál. Apai és anyai felmenőim egyaránt szorgalmas gazdálkodó, gondolkodó emberek voltak, megszenvedték a történelmet. Kuláküldözéskor apám Erdélyben nem kapott állást, három évre Comăneşti-re száműztek minket.
? Miként lett hét évig az Oxfordi Egyetem szerződéses tudományos kutatómunkatársa?
? Saját erőmből és jóakaró emberek segítségével jutottam ki. Már 1989 előtt – amikor több mint öt éven át a marosvásárhelyi Metalotechnica vállalatnál dolgoztam – azzal foglalkoztam, ami igazán érdekelt. Például a mesterséges intelligenciával. A vállalattól az akkori vásárhelyi almérnöki főiskolára mentem dolgozni. 1989 után rábukkantam egy több külföldi egyetem címét tartalmazó listára. 64 intézetnek írtam levelet, olyanoknak, amelyek a mesterséges intelligenciával, formafelismeréssel foglalkoztak.
Tizenkilenc helyről kaptam választ, kettőtől – a canterburytől és a southamptonitól – nagyon komolyat. Leírtam nekik, hogy mit értem el addig. Canterburyból értesítettek, hogy éppen Bukarestbe jön az egyetem külkapcsolatokkal foglalkozó matematikus professzora, Andrew Runnalls. Elhoztam Vásárhelyre, előadást is tartott az almérnöki intézetben, ő pedig felajánlotta, hogy három hónapon keresztül fizetik a kinttartózkodásomat, csak az útiköltségemet kell álljam. De nekem erre nem volt anyagi fedezetem, mire valaki javasolta, hogy forduljak az oxfordi Somogyi Péter professzorhoz, aki a világ egyik legnagyszerűbb tudományos személyisége.
Azt mondta, hogy segíthet, de előbb szóba akar állni velem. Ekkor, talán 1993-ban tartottak Budapesten egy nemzetközi neurobiológiai kongresszust, és Somogyi professzor elvállalta az útiköltségem fizetését. Másfél hónapot Canterburyben, ugyanannyit az Oxfordi Egyetemen dolgoztam. Somogyi Péter már odaérkezésemkor feladatokkal látott el, ott ugyanis nem hagynak időt az alkalmazkodáshoz. Emlékszem, 148 elektromikroszkópos felvételből kellett visszaállítsam egy idegsejt háromdimenziós struktúráját számítógépen.
Mai napig a professzor irodája falán függ az a kép, amit akkor elkészítettem. Bíráltam a számítógépes programot, amin mindezt elvégeztem, mire másnap Somogyi felrakott a vonatra, elküldött Glasgowba ahhoz a professzorhoz, aki a programot írta, és kijavítottuk. Utána hazajöttem Erdélybe, majd 1996-ban Somogyi felajánlott egy hathónapos kinttartózkodást. Somogyi jelenleg az egyik legidézettebb magyar tudós, sok ezer hivatkozás utal a megjelent cikkeire, soknak én is a társszerzője vagyok. Velem együtt mások is azon a véleményen vannak, hogy közel áll a Nobel-díjhoz. 1998-ban aztán meghirdettek egy állást Oxfordban, többen jelentkeztünk a versenyvizsgára.
Felvettek. Ettől kezdve munkaviszonyban álltam az egyetemmel. Számítógépes jelfeldolgozásokért, statisztikai eljárásokért is főtt a fejem. Biológiai kutatásokat végeztem, 5-6 új sejttípus felfedezésében is részt vettem. Nem kell biológusnak, orvosnak lenned, hogy ezen a téren kutathass, hanem nyitott elmével képes kell lenned hozzátenni valamit a már meglévő tudáshoz.
Ott tanultam meg örökre, hogy mi az igazi tudományos kutatás, na meg azt, hogy a pénz szükséges, de nem elégséges, sőt nem is elsődleges a legmagasabb szintű kutatási eredményekhez. 2005-ben hazajöttem, azóta itthon dolgozom, de gyakran kijárok Oxfordba. Az ottani egyetem mintegy 20 ezer fontból a Sapientia egyetemen is felszerelt nekem egy kis laboratóriumot. Diákokat is bevontam a munkába, egyikük ott mesterizik, ősztől neurobiológiából indul a doktorátusi kutatómunkája. Ott egyetlen dolog számít: képesek vagyunk-e távolabb taszítani a tudás határait.
? Szenvedélye a nyelvészet is, sőt igen markáns véleménye van az anyanyelvoktatásról, illetve arról, hogy az alapismereteket a kisgyereknek feltétlenül anyanyelven kell elsajátítania.
? Szerintem nem igazán tudunk magyarul, legalábbis én úgy érzem, hogy nem tudok. Éspedig azért, mert akiknek ezt tanítaniuk kellene, azok nem teszik úgy a dolgukat, ahogy a magyar nyelv azt megérdemelné. Nemcsak a módszerrel van baj, hanem az alapelvekkel is, amelyet a mindenkori elnyomóink erőltettek ránk idegen szemlélet alapján, ezáltal a fiatal generációk mentális felépítése vakvágányra került, az oktatás hatásfoka pedig igen alacsony. Mindezt az agy működéséből kell levezetni. Én a matematikát imádom, azért végeztem el ezt a szakot is a mérnöki után. De mostanra rájöttem arra, hogy mennyivel egyszerűbb, gyengébb a matematikai modellezési képesség, mint a magyar nyelv struktúrájára, a szóképzési művészetére építhető hasonló eljárás. Persze igaz, hogy mindkettőnek megvan a maga helye, hivatása világunkban.
Számunkra, a világunk modellezésére anyanyelvünkben sokkal több erő rejlik, mint amit felismerünk, azért, mert míg a matematika általában igen/nem logikai rendszer, a nyelv nem az. A nyelv multivalens logikai rendszer, pontosan olyan, mint a sokkal egyszerűbb mesterséges intelligencia. Ez azt jelenti, hogy az adott magyarázandó kérdésre adható válaszok száma végtelen lehet. Minket az iskolában arra tanítottak, hogy a képletből ki kell jöjjön egy eredmény. Ez így van, de vajon nem a képletben való látásmód a hibás abban, hogy kijön-e az eredmény, vagy nem?
Többértékű logikai rendszerben ez nem így működik. A diákokat arra kellene megtanítani, hogy ilyen rendszerekben gondolkozzanak. A nyelv sem bivalens rendszer, ilyenként nagyon korlátozott lehetőségű eszköz volna. A technikai tudományok számára is a multivalencia az előrelépés titka. Az agyunk bizonyos lehetőségelméleti választ ad egy konkrét kérdésre, nem valószínűségelméletit. Agysejtjeink csodálatos hálózata kialakít egy leglehetségesebbnek tűnő választ egy felmerülő kérdésre. A magyar nyelvben, struktúrájában, szavaiban benne foglaltatik ez a lehetőségelmélet. Ha ennek a technikáját lehetőleg gyerekkorban nem sajátítjuk el, akkor nehezebben fogjuk megérteni az absztraktabb rendű logikai struktúrákat. Az új dolgok meglátásának pedig ez az egyik titka.
? De mit tehet ön szerint egy pedagógus ahhoz, hogy a megfelelő módon tanítsa magyarra, magyarul a gyereket?
? Teljesen új alapokra kell helyezni az oktatást. Nem lehet egy ragozott nyelvi struktúrát hajlító nyelvi eszközökkel tanítani. Nem szabad mennyiségi oktatást folytatni minőségi helyett. A gond az, hogy a magyar ragozó, képi nyelv, az indoeurópai nyelvek pedig hajlító, nem képi nyelvek, mi viszont indoeurópai stílusban oktatunk. A nem képi mélyrétegre épülő indoeurópai nyelvek más struktúrát alakítanak ki az agyban, más döntéshozatali mechanizmust, mint a ragozó nyelvek.
És ezt a két különböző működésrendet fiatal korban nem szabad váltogatni, ezért nem jó, ha egy gyerek otthon magyarul beszél, de román óvodába jár, illetve ha hol magyar, hol román nyelven tanul. Ezzel nagyon összezavarjuk a gondolkodásmódját. Kommunikálni képes lesz, de az alkotóképessége, alkotókedve igencsak megszenvedi ezt. A legnagyobb baj az, hogy miközben a magyar nyelv szavai nem tudati szinten, hanem képekben közölnek információkat, mi nem tudunk képekben fogalmazni, képet ?olvasni?, mert leszoktattak, leszoktunk róla. Az indoeurópai stílust próbálták belénk sulykolni, amely szövegben gondolkozik, leírja a dolgokat.
A kőkor szava még a kép volt, ebből kell kiindulni, így kezdődött a kommunikáció. De mára eléggé megszűnt a képolvasási képesség. A kép csak információhordozó, ennek értelmezésére kell megtanítani a gyerekeket, mert mi ?képesek? vagyunk. Ugyanakkor nem minden igaz, ami logikus. A nyelv több fogalmak, szabályok összességénél. A fejekben fogalomrendszer létezik és ezek összefüggésrendszere is létezik valamilyen módon. Nem igaz, hogy az agynak csak a tíz százalékát használjuk, az egész agyunk mindig egységként működik. A fogalmak kapcsolati rendszerét csak energiabefektetéssel lehet felépíteni, fejleszteni.
Nagyon fontos dolog, hogy a két félteke között szoros párbeszéd létezik, és különböző tevékenységeket részesít előnyben. A képi, térbeli látást a jobb félteke oldja meg, felállít egy hipotézist, átküldi a bal agyi féltekének, az előállít egy megoldhatósági eljárást, és a két félteke párbeszéde eredményezhet egy döntést. Tanulással is lehet, és kell ezt a tevékenységet fejleszteni. A jobb és a bal félteke együttes, kooperatív működése alapvető dolog az egyén személyiségének kialakításában. Mármost ezzel párhuzamosan meg kell értenünk, hogyan ?működik? a magyar nyelv. A szógyökökből egy szinte végtelen rendszer épülhet fel. Ha magyar anyanyelvű vagy, akkor ezt a folyamatot kezdettől fogva helyesen tudod értelmezni, kezelni.
Ez már nem is tudatos folyamat, sajnos. A magyarban azért van a hangsúly mindig az első szótagon, mert ott található a szógyök. Ebből adódik az is, hogy magyarul lehet a leginkább szófordulatokkal ?félremagyarázni? a dolgokat, viccelődni. A szógyökről lebontod az alegységeket, s azokat kombinálod, s ebből jópofa dolgok sülnek ki. Az indoeurópai nyelvekben ez nem nagyon lehetséges. A mai nyelvészek egy része rá akarja húzni a magyar nyelvet az indoeurópai kaptafára. Nem akarják például észrevenni, hogy egy olyan elme, mint Bolyai János, a matematika mellett sokat foglalkozott a magyar nyelvi gyökrendszerrel.
A finnugor rokonsággal nem az a baj, hogy a magyar lehet-e a rokon nyelvek egyike, hanem az, hogy ki kitől vette át a nyelvi rendszert, milyen humángenetikai térképek érvényesültek. Az induktív és deduktív nyelvek közti különbségre jó példa, ahogyan a neveket írjuk: a magyarban előbb a nemzetséget jelöljük meg, majd a családnevet, végül a keresztnevet (pl. Koronkai Lázár László), míg az indoeurópai nyelvben ez fordított sorrendben történik, és ugyanez érvényes a dátum írására is. 27. március 2010. – állítja a francia, 2010. március 27. – jelzi a magyar. Mi a fő elemből indulunk ki. A magyar nyelv képekre alapozódását, gyökrendszerének meglétét az is bizonyítja, hogy a különböző magyar nyelvjárást beszélők mindig megértették, megértik egymást. Az indoeurópai népeknél ez általában nem így van.
Marton Ferenc László: Egyetemi tanár, 1951. február 17-én született Csíkszeredában. A Temesvári Műszaki Egyetem számítástechnika, majd a kolozsvári Babeş?Bolyai Tudományegyetem matematika karán szerzett diplomát, automatizálásból doktorált.
Egyetemi évei után a marosvásárhelyi Metalotechnica vállalatban dolgozott, majd a helyi Műszaki Egyetemen oktatott. 1998 és 2005 között az Oxfordi Egyetemen tudományos kutató. 2005-től a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán az elektromérnöki tanszék vezetője. Fő kutatási területe a neurobiológia, rendszerelmélet és a mesterséges intelligencia.
Szerző(): Máthé Éva (kronika.ro)
Kapcsolódó cikkek:
