Hiteles rovásemlék: halasi rováspálcák

A 2010. május 27-én megtartott szakmai értekezlet résztvevői az előadások és a személyes szemrevételezés alapján hiteles rovásemléknek tekintik a kiskunhalasi rováspálcákat.

 

Beszámoló a kiskunhalasi szakmai értekezletről:

Szakál Aurél múzeumigazgató nagy örömmel nyitotta meg a szakmai értekezletet. A kiskunhalasi múzeumban találhatóak azok a rováspálcák (számszerint 16), amelynek hitelességéről immár egy évszázada vitatkoznak. Szondi Miklós, a szakmai értekezlet főszervezője bemutatta a halasi rováspálcák történetét, amelyek az írástudó alföldi juhászok hagyatéka. 

1803-ban legalább hat ember fapálcákra rótt szövegeket, amelyet a “városiak” is el tudtak olvasni. A rovás tehát élő volt, használták és értették. Deák Dezső bemutatta, egységesen róttak-e a kiskunhalasi pásztorok, az általuk használt betűk elemzése révén. Vér Sándor pedig a nap szenzációs előadásaként felfed egy újabb titkot: a halasi rováspálcákon bizony morzejelek  is találhatóak. A rovásemlék tehát még egy írástörténeti érdekességgel rendelkezik. A Múzeum által biztosított kutatási lehetőséggel élve Vér Sándor tüzetes vizsgálata nyomán fedezte fel a ceruzával írott morzejeleket, megfejtésük pedig magyar neveket adnak ki. Feltételezése szerint 1950-ben, leltározáskor írhatták rá. Mandics György a rovás alföldi jelenlétének történelmi körülményeit igazoló dokumentumokról beszélt “Rovók a Nagy-Alföld keleti felén és a Tar Mihály elleni nemtelen támadás háttere” címmel. Ezúttal az Akadémia 1903-as bizottsági döntéséig vezető útról is kiderült, mindent megtettek annak érdekében, hogy kimondhassák: a rovás nem él a köznép között, dacára a sok bizonyítéknak.

Szondi Miklós szervező és Szakál Aurél igazgató

A nap fénypontjaként a résztvevők kézbe vehették és személyesen is megvizsgálhatták a nevezetes rováspálcákat, amelyeket a múzeumigazgató bocsátott a résztvevők rendelkezésére.

Délután tartalmas hozzászólásokra került sor, majd a résztvevők egy közös nyilatkozatot adtak ki. E nyilatkozat értelmében a kiskunhalasi rováspálcák az eredeti rovásemlékek sorába sorolhatóak. A kiskunhalasi múzeum igazgatója bejelentette, hogy a rováspálcákat ezután az állandó kiállítási teremben tekinthetik meg a látogatók.

Az eseményről a Halas TV készített összefoglalót, amely a ma esti hétórás Híradóban kerül adásba.

 

Kapcsolódó cikkek:

Share