Gyermeknap – rovás betiltva

Hírek szerint Hódmezővásárhely önkormányzata kirekeszti a jobbikos gyerekeket, akik nem ismerkedhetnek a rovással sem. 

 

Az előzményekkel kapcsolatban annyit érdemes tudni, hogy mi valóban a gyerekeknek szerettünk volna kedveskedni és programunkkal színesíteni a rendezvényt.

Úgy tűnik ezek a programok nem vehetik fel a versenyt Brasch Bencével, a “Csillag Születik sztárjával”, az NRG hip-hop bemutatójával, illetve Helen Doron Nyelviskolájával, vagy a Jóga a Mindennapi Életben Rendszerrel szemben, melyet a városi rendezvény nyújt az ifjúságnak. Arra pedig gondolni sem merünk, hogy az elutasítással azt az értékrendet próbálják kirekeszteni, melyet a Jobbik képvisel. Az önkormányzat hozzáállásából ítélve véleményünk szerint erősen megkérdőjelezhető a “pártsemlegesség” és “politikamentesség”. Az alábbi levélváltás Lőkös Györgyivel, az önkormányzat kulturális referensével úgy gondoljuk nem szorul magyarázatra, abból mindenki levonhatja a szükséges konzekvenciákat – áll Dombi-Kiss László – a hódmezővásárhelyi Jobbik alelnökének portálunkhoz eljuttatott közleményében.
 
Alább a hódmezővásárhelyi önkormányzat illetékesével folytatott levélváltás:
 
Tisztelt Lőkös Györgyi!
 
A Hódmezővásárhelyi Jobbik Alapszervezete részéről egy hagyományőrző gyereknap megrendezésének ötlete fogalmazódott meg bennünk, melyet május 30-án, a téglagyári tanösvényen szerettünk volna megtartani. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem pártpolitikai rendezvénynek szántuk, hiszen ez a nap a jövő generációjáról, vagyis a gyerekekről szól. A Jobbik, mint magánemberek közössége szeretné kivenni a részét abból, hogy egy felhőtlen, boldog napot szerezhessünk gyermekeinknek.
Ehhez az alábbi programokkal készültünk:
– íjászkodás
– a Szent Korona bemutatása (jelen lesz a Szent Korona gipszből készült másolata)
– rovásírás tanítása
– agyagozás
– régi foglalkozások bemutatása (fazekas, bőrdíszműves)
– hagyományos játékok, vetélkedők (zsákbafutás, papír hajtogatás stb.)
Időközben értesültünk róla, hogy az önkormányzat karöltve a PMK-val szintén gyereknapot rendez. Véleményünk szerint hiba lenne ezt a rendezvényt két különálló helyszínnel megosztani, ezért szívesen vennénk részt az Önök által megjelölt helyszínen, vagyis az Árpád utcai Tájháznál.
Természetesen a fenti programokhoz szükséges személyi és technikai feltételeket biztosítani tudjuk.
Bízva kompromisszumkészségünk és segítő szándékunk méltányolásában:
 
Tisztelettel: Dombi-Kiss László – a hódmezővásárhelyi Jobbik alelnöke
 
 
Tisztelt Uram!
 
Levelét a Hódmezővásárhelyi Jobbik Alapszervezetének alelnökeként írta alá, a gyermeknap ötletének megfogalmazását is a Hódmezővásárhelyi Jobbik Alapszervezetéhez, annak tagságához köti.  Ezek a tények nem arról tájékoztatnak engem, hogy Ön magánemberként, minden szervezettől függetlenül, és politikai elkötelezettségtől mentesen, önkéntes munkát végezve szeretne jelen lenni az eseményen.  
Köszönjük felajánlását, ám továbbra is szeretnénk megőrizni a Városi Gyereknap rendezvényének politikamentességét és pártsemlegességét, ezért a Petőfi Művelődési Ház önállóan szervezi ezt a programot, az önkormányzat anyagi támogatásával.
 
Lőkös Györgyi – Hódmezővásárhely MJV, Polgármesteri Hivatal Kabinet Iroda
 
 
Tisztelt Hölgyem!
 
Sajnálattal vettem elutasító válaszát. Amint azt előzetes telefonbeszélgetésünk alkalmával is elmondtam, pártkülsőségek (logó, zászló stb.) nélkül kívántunk részt venni a rendezvényen. Az, hogy a gyereknap megrendezésének ötlete egy olyan közösség részéről merült fel, akik  – azonos értékrendet vallva – pártkeretek között végzik tevékenységüket még nem jelenti azt, hogy magánemberekként megjelenve egy rendezvényen nem szolgálhatnák egy adott közösség – jelen esetben a gyerekek- érdekeit. Segítségünket önzetlenül, mindenféle pártérdektől mentesen ajánlottuk fel. Kirekesztő magatartásukkal a gyermekeket fosztották meg attól, hogy egy színesebb programokkal teli rendezvényen örülhessenek ifjúságuk gyorsan tovaszálló éveinek.
Kíváncsian várom, hogy Hódmezővásárhely közvéleménye hogyan értékeli elutasító hozzáállásukat.
Tisztelettel: Dombi-Kiss László
 
(Kuruc.info)
 
Kapcsolódó cikkek:

Share