Székely kálvária – rovással

Keresztutat áldottak nagypénteken Székelyudvarhelyen. A domborműveket Zavaczki Walter szobrászművész készítette el, egy-egy rovásos szóval rajtuk.

 

Rovás a kálvárián

A szejkefürdői Ugron-kápolnához vezető rövid szekérút nagypéntektől kezdődően Székely Keresztúttá vált. Az Ugron család és az Ugron Alapítvány kuratóriuma még 2009-ben elhatározta, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ezeréves fennállásának tiszteletére keresztutat épít. A célnak leginkább a Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál kezdődő, Ugron-kápolnához vezető út felelt meg, mely az Ugron család tulajdonát képezi a Székelyudvarhely?Szombatfalva egyházközség területén.

A több mint száz éve épült Ugron-kápolna a család végső nyughelyéül szolgál. A kálvária nem csak a család számára jelentős, a Jézus szenvedéstörténetét bemutató stációkon található évszámok a székely nép szenvedéstörténetére is emlékeztetnek. A stációkon található számok mindenike egy-egy székely történelmi évszám, melyet az adott stációval lehet kapcsolatba hozni. A domborműveken továbbá egy-egy szót is találunk, melyeket az alkotó rovásírással is megjelentetett: Ítélet, Megterhelve, Megbotlás, Találkozás, Segítség, Együttérzés, Felbukva, Vigasztalás, Összeomlás, Megfosztás, Megfeszítés, Elhagyatva, Gyászban.

Az alapkő letételére 2009. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, a kápolna búcsúnapján került sor. A maketteket, majd a sziklatömbökre vésett domborműveket a székelyudvarhelyi Zavaczki Walter szobrászművész készítette el.

A szakrális képzőművészeti alkotásokat az erdei út mentén helyezték el, ezek felállításához korábban alapot öntöttek. A domborművek a kápolna északi oldalán közelítenek a végállomáshoz: a kápolna előtt a keresztkompozíció kapott helyet, az utolsó állomás maga a kápolna. Székelyudvarhely környékének első szabadtéri keresztútját nagypénteken délután áldották meg, Tamás József püspök vezette az első keresztútjárást az Ugron-kápolnához. Erdélyben a templomon kívüli kálváriák sorában a hetedik a nagypénteken megáldott szabadtéri keresztút, mely egy szakrális képzőművészeti alkotássor.

(Krónika – Csáki Emese) 

 

Kapcsoló cikkek:

Share