Rendezvény

Rovásverseny – Stuttgart

A 81. sz. Dobó István cserkész-csapat május 8-án, 14 órától tartja rovásírás- és szavalóversenyét a németországi Stuttgartban.

 

Rovásverseny – Stuttgart

 A megmérettetésen lesz rovásfordítás és felolvasás is.

Közélet

Utolsó figyelmeztetés

Újabb rovás emléket sikerült megfejteni: két évvel ezelőtt egy pesti pártiroda előtt gránátot találtak, rovásírásos szöveggel írt kísérőlevéllel.

 

Utolsó figyelmeztetés
 
Akkor a sajtó így írt a “leletről”: “A Cukor utcai Fidesz-iroda előtt elhelyezett gránát alatt egy fehér lapra írt üzenetet is találtak, ezt azonban nem tudták még elolvasni, mert rovásírással írták“.
Táblahírek

Rovott helynévtábla – Rád

A hétvégén újabb rovásírásos helységnévtáblát avattak – ezúttal Rádon! Ahogy egyre jobb az idő, szaporodni kezdtek az eddig is szép számmal megjelenő üdvözlőfeliratok. (Rekreator, Rovatmagazin)


Faragott rovásos helynévtábla – Rád

Örvendetes, hogy egyre többen érdeklődnek a rovásírás iránt, tanulják meg őseink írását.

Rendezvény

Kihajtási ünnep – rovásfára vétel

Szent-György napi hagyományos állatkihajtás lesz a Hortobágyon 2010. április 24-én szombaton, ahol a téli számadás után rovásfára veszik az állományt.

 

A SZENT GYÖRGY NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP a Fesztiválok Éve évadnyitó rendezvénye.

Rendezvény

II. Magyar Majális – Dunaszerdahely

Közhírré tétetik, hogy 2010. ígéret havának (május) 8. napján (szombaton) Dunaszerdahelyen a Városi Szabadidőparkban szert tartunk. Követendő példa rovásfeliratok alkalmazására plakátokon!

 

Magyar Majális Dunaszerdahelyen

A Magyarok Szövetsége és a Csemadok szervezésében május 8-án a dunaszerdahelyi Városi Szabadidőparkban kerül megrendezésre a II.

alt
Kisfilmek

Duna TV – Homoród-karácsonyfalva

A Duna TV évekkel ezelőtti összeállítása Homoródkarácsonyfalváról, illetve a település unitárius templomáról. 1975-ben az épület tornyában rovásírásos jeleket találtak. (Mozgókép) 

 

Homoródkarácsonyfalva a Duna TV műsorán

A homoródkarácsonyfalvi templom helyreállítási munkálatai közben derült ki, hogy a már korábban is ismert, de megnyugtatóan máig sem értelmezett rovásfelirat az épület egyik béllettöredékén sokkal régebbi, mint azt eddig feltételezték.

Tudomány

Rovással jegyzetelő filozófiatörténész

Legutóbbi számunkban beszámoltunk a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség által Beregszászban elsőként megszervezett székely-magyar rovásíróversenyről. A zsűri egyik szakavatott tagja Zselicky Zoltán filozófiatörténész.

Oktatás

Magyar Rovó, Rovó Mester

Idén százesztendős az erdélyi magyar cserkészet. Újonnan alkotott különpróbás jelvényüket mutatjuk be: Magyar Rovó illetve a Rovás Mester.

 

Rovás rangok a cserkészeknél

 

Tíz év és három rendezvény, valamint a Kárpát medencei versenyek szakmai tapasztalataira alapozva és a Romániai Magyar Cserkészszövetség előírásainak figyelembe tartásával, 2009 áprilisától létrehozták az RMCSSZ keretében a Rovás Különpróbát.

Rendezvény

XI. Szamosújvári rovásverseny

Az április 10-én szombaton megtartott szamosújvári (erdélyi) országos rovásversenyen nagyszámú cserkész vett részt, akik nemcsak a rovásban, de nemzeti lelkesedésből is jeleskedtek. Eredmények:

XI.

alt
Közélet

MTI – Hírértékű a rovás sikere

A Magyar Távirati Iroda (MTI) részletesen beszámolt a rovásról szóló film japán sikeréről. A hírt a Kárpát-medence sok internetes újságja is átvette. Örülünk az érdeklődésnek!

 

Tíz nap alatt minden idők legnézettebb rovásírás-témájú videójává lépett elő az interneten az a kisfilm, melyet a japán közszolgálati televízió (NHK) készített hazánkban a székely-magyar rovásírásról – tudatta szerdán az MTI-vel a produkció szolnoki közreműködője.

Rendezvény

Számrovás és abakusz – “Élő rovás”

A rovásszámok és az ősi számolóeszköz, az abakusz kapcsolatáról lesz szó április 15-én a Püski Masszi Galéria “Élő rovás” című előadássorozatában.

 

Élő rovás sorozat – Rovás és az abakusz

Az “Élő rovás” című előadássorozat következő előadására 2010 április 15-én csütörtökön, 18.00-kor kerül sor, ahol Rumi Tamás mutatja be a rovásszámokat és az abakusz összefüggéseit.

Tudomány

Új rovásbetűs kövek

Tegnapelőtt új rovásemléket találtak Erdélyben, Hargita megyében. Szász Tibor András nemcsak a képet küldte el részünkre, hanem a megfejtését is.

 

Rovott kövek

Szász Tibor András szerint most a legalkalmasabb a kutásra a határ, mert még nem nőtt ki a fű.

alt
Kisfilmek

50.000 letöltés – A rovás Japánban

Rekordot döntött a japán állami TV (NHK) rovásműsorának letöltése és ezzel minden idők legnézettebb mozgóképe a YouTube-on a rovás, illetve a rovásírás témában.

 

Japán állami TV (NHK) – Hírek a rovásról

Mint korábban hírt adtunk, a Rovás Alapítvány és a Japán Állami TV (NHK) közös szerkesztésében került az Ohajó Nyippon (Jó reggelt, Japán) című reggeli adásába a székely-magyar rovásról készült kisfilm, 2010 január 12-én.

alt
Rendezvény

Múlt és a fenntartható jövő

Április 22. és 25. között rendezvénysorozatot szerveznek a Föld Napja alkalmából. A tatai programok között lesz íjászat és természetesen rovásoktatás is. 

 

A rendezvény céljai:

  • A régió öko-turisztikai értékeinek szélesebb körű megismertetése
  • A régió diákjainak tudatformálása
  • Az együttműködő zöld egyesületek népszerűsítése, tagtoborzás

Együttműködő partnerek: ELTE, Tata Városa, Természetes Életmód Alapítvány (Agostyán), Zöld Sziget Kör, Lábatlani Természetbarátok Egyesülete, Gerecse Barlangkutató Egyesület

ELTE Geológus Kert (A múlt)

 

Cím: Tata; Fekete út 2.

alt
Tudomány

Somogyi tanítótábla – rovás jelek

A Somogyi Tanító Tábla és az Arvisura meglepő kapcsolatára derült fény: a Somogyi Tanító Tábla székely-magyar rovással rótt gyakorló mondatait az Arvisura Féran névjegyzéke segítségével naptárként is értelmezhetjük!

Rendezvény

V. Rovás Ismeretterjesztő Tanácskozás

2010 április 9-én Szamosújváron kerül sor az V. Rovás Ismeretterjesztő Konferenciára, amely a romániai országos rovásírás verseny programjának része.

 

A “Rovásírás vonzásában”
 
A fenti alcímet viselő konferencia előadásaira a rovásversenyen induló cserkészek is részt vehetnek.