ELTE Bolygótudományi Nap

alt

Az ELTE Bolygótudományi Napon a Rovás Alapítvány képviselői különleges ajándékkal lepték meg a MANT és a MASAT-1 szervezeteket: eredeti, az űrben járt nemzetiszín szalagot adtak át nekik a főleg középiskolás hallgatóság előtt.

Űrrovás emlék

Az ELTE Planetológiai Műhely és a Magyar Asztronautikai Társaság ELTE Bolygótudományi nap címmel országos ismeretterjesztő rendezvényt szervezett, amelyre középiskolai diákokat, egyetemi hallgatókat s minden más érdeklődőket vártak. A rendezvény méltó környezetet biztosított egy különleges ajándék bemutatására. 

Lantos László és Rumi Tamás ötletgazdák nemcsak kitalálták, de meg is valósították az elképzelést, hogy Charles Simonyi űrhajós felhívja a figyelmet a Műegyetemen készülő MASAT-1 műholdra. Az űrbe elküldött és visszaérkezett csomag része volt a MASAT-1 rovásos logója, valamint a most átadásra került nemzetiszín szalag is. Az ötletgazdák ezzel mondtak köszönetet a lebonyolításban közreműködő MANT (Magyar Asztronautikai Társaság) tagjainak, korábbi elnökének Dr. Horváth Andrásnak, valamint a MASAT-1 fejlesztőcsapatnak, akik lehetővé tették az ötlet megvalósulását. A MANT részéről Solymosi János elnök úr, a MASAT-1 részéről Horváth Gyula projektvezető vette át a nemzetiszín szalag egy-egy darabját. Nem utolsósorban Charles Simonyi úrnak is kifejezték köszönetüket, hogy űrutazásához ezt a néhány apróságot is felvitte.

(Rovás Info)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share