Betűépítmények – Püski-Masszi

alt

Dittler Ferenc építész – rovásművész tart előadást és gyakorlati órát a Püski Masszi Könyvesház és a Rovás Alapítvány előadás-sorozatában (minden hó 2. csütörtöke) március 11-én 18 órakor a Püski-Masszi Galériában. (1097. Budapest, Tóth Kálmán u. 33.)

 

Élő rovás sorozat – Betűépítmények

Dittler Ferenc rovás-művész méltán a legjobb – az általa tervezett képek nemcsak szépek, de olvashatóak is. Őseink rovása több mint betű, olyan rajzi alapelem, amelyből képet tudunk készíteni. Az esti foglalkozásról mindenki úgy térhet haza, hogy személyre szabott tanácsadással saját maga megrajzolja rovásjelekből a családnevét, amely egyben nemzetségjelként használható majd a továbbiakban. A gyakorlati órán még szó lesz az összerovásról, tipográfiáról (rovás betűtervezésről) is, így azokat is várjuk, akik rovásbetűket szeretnének tervezni, rajzolni.

A Képzőművészeti Egyetemre, Iparművészeti Egyetemre jelentkező/járó hallgatóknak nélkülözhetetlen, ha a magyar műveltségben otthon szeretnének lenni. S aki nem jár már egyetemre, két óra alatt az is olyan képek megalkotásához foghat bizalommal, melyekről talán még a “hivatásos” művészeink többsége sem álmodott.

Minden résztvevő segítséget kaphat saját nevének rajzszerű megalkotásához.

(Rovás Info)

 

Kapcsolódó cikk:

Share